| Kiemelt híreink |
|
| RVA előadás a sikeres nemzetközi konferencián Londonban |
Nagyszabású mikrofinanszírozási konferencián tartottak előadást a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (RVA) képviselői 2010. június 23 - 25. között Londonban. A European Microfinance Network és a CDFA közös szervezésében megtartott konferenciára, melynek fő témája a szegénység elleni küzdelem és a mikrovállalkozások támogatása volt, 29 országból 310 résztvevő érkezett. |
|
|
| Európai Uniós Innovációs értekezlet az RVA-nál |
A European Microfinance Network Információ Technológiai és Innovációs munkabizottsága 2010. április 16-án Székesfehérváron az RVA®-nál tartotta kihelyezett ülését. |
|
|
| AZ ERENET MAGYAR TAGOZATÁNAK JAVASLATAI |
Az ERENET Magyar Tagozata 2010. március 27-én a győri Széchenyi István Egyetemen
„Hazai KKV politika – Értékelés és lehetséges kitörési pontok” c. műhelymunka keretében értékelte a
jelenlegi helyzetet, megvitatta a szükséges változtatási irányokat. |
|
|
| MIKROHITEL PROGRAMMAL A GAZDASÁGI VÁLSÁG ELLEN |
Székesfehérvár város önkormányzata által is finanszírozott új mikrohitel konstrukció beindításával kívánja enyhíteni a gazdasági válság mikrovállalkozókra gyakorolt negatív hatásait a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány |
|
|
| Hírek |
|
| Progress mikrofinanszírozási eszköz |
Az Európai Unió létrehozta a Progress mikrofinanszírozási eszközt, amely kisvállalkozásoknak, illetve azoknak nyújt mikrohiteleket, akik munka nélkül maradtak és saját kisvállalkozást szeretnének indítani. |
|
|
|
| MIKROHITEL IGÉNYLÉS |  |
|
10 millió forintos vállalkozói hitelek már 2,99% kamattól!!!
MIKROHITEL IGÉNYLÉS
A hiteligénylés menetének leírása
>>>>>> <<<<<<
HITELKONSTRUKCIÓ LEÍRÁSOK
|
Hitelkonstrukció |
Leírás |
Megjegyzés | |
RVA Új Magyarország Mikrohitel konstrukciók |
|
AKCIÓ! 10 millió forint 10 évre székesfehérvári vállalkozóknak 2010. májusáig 2,99%. Júniustól már 6,49%-os kamattól 2 éves türelmi idővel! | |
Országos Mikrohitel Program - Fejér megye |
 |
Ügyleti kamat: évi 8% fix | |
RVA Helyi Mikrohitel konstrukciók |
 |
|
"Papír alapú" hiteligénylés benyújtása az RVA központi irodájában, vagy valamelyik kirendeltségénél nyújtható be.
A hiteligénylés benyújtása "papír alapú" hiteligénylés benyújtása esetén díjköteles. A regisztrációs díj mértéke 25.000,- Ft + ÁFA.
Internet alapú on-line hiteligénylés esetén a regisztrációs díj csupán 4.900,- Ft + ÁFA.
On-line mikrohitel igénylés az ingyenes regisztrációt követően, a rendszerbe történő belépés után nyújtható be.
„Ősfehérvár kártya” birtokos pályázók számára on-line hiteligénylés illetve az RVA központi irodájában történő papír alapú hiteligénylés esetén a regisztrációs díjból 25%-os kedvezményt adunk.
FORMANYOMTATVÁNYOK
PAPÍR ALAPÚ HITELIGÉNYLÉSHEZ
ORSZÁGOS MIKROHITEL PROGRAM
LETÖLTHETŐ FORMANYOMTATVÁNYAI
(On-line hitelkérelem benyújtásánál segéd űrlapként használható az adatok feltöltéséhez.)
| Üzleti terv formanyomtatvány | |  |
| Kiegészítő pénzügyi tervek (Társas vállalkozások számára kötelező) |  |  |
| Felhatalmazás | - |  |
| Igazolás | - |  |
RVA HELYI MIKROHITEL PROGRAMOK (Új Magyarország Mikrohitel is!)
LETÖLTHETŐ FORMANYOMTATVÁNYAI
(On-line hitelkérelem benyújtásánál segéd űrlapként használható az adatok feltöltéséhez.)
| Hiteligénylés formanyomtatvány | |  |
| Igazolás | - |  |
Nyomtatványok a Hitelgarancia Zrt. kezességvállalásához. (Új Magyarország Mikrohitel Program esetén kötelező.) | - |
   |
SEGÉDLETEK
| Hiteligénylés mellékletei: ellenőrző lista | - |  |
ÜGYFÉLFOGADÁS
RVA Dunántúli Központi Mikrofinanszírozó Iroda
8000 Székesfehérvár, Budai út 9-11. (Trade Center)
II. emelet 212. iroda
Hétfő, Szerda, Csütörtök: 8.30 - 12.00 -ig
Kedd: 8.30 - 12.00 -ig; 13.00 - 16.30 -ig
MUNKATÁRSAK
|
Szenczi Katalin gazdasági vezető, ügyfélszolgálat vezető | Tel:22/518-015 | e-mail: kata@rva.hu |
|
Kovács Attiláné finanszírozási előadó | Tel:22/518-016 | e-mail: zsuzsi@rva.hu |
|
Farkas Lászlóné pénzügyi előadó | Tel:22/518-011 | e-mail: farkas@rva.hu |
MIKROHITEL IGÉNYLÉS BEFOGADÁSÁRA JOGOSULT KIRENDELTSÉGEK ÉS SZAKÉRTŐINK
SZÉKESFEHÉRVÁR
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Szabadosné Hodics Gyöngyi
finanszírozási szakértő
8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Tel.: 22/510-339; Fax: 22/510-312
Vállalkozói Központ Közalapítvány
Krupla Ágnes
tanácsadó
agnes@szvk.hu
Valtner Zsófia
tanácsadó
valtnerzsofia@szvk.hu
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 113.
Telefon:06-22/514-110; Fax: 06-22/314-387
AKKREDITÁLT SZAKÉRTŐINK
|
Pintér Sándor okl. mérnök közgazdász, adószakértő | Tel: 22/507-255; Fax: 22/507-256; Mobil: 30/9892-361 | e-mail: pinters@rva.hu |
| Iroda: 8000 Székesfehérvár, Petőfi u. 5. fsz. 3. |
|
Kaszás István okl. közgazdász | Tel: 22/311-470; Mobil: 20/352-2605 | e-mail: kaszas@rva.hu |
| Iroda: 8000 Székesfehérvár, Marosi A. u. 1 |
|
Nagy István okl. mérnöküzemgazdász | Tel/Fax: 22/363-354; Mobil: 30/9566-371 | e-mail: nagy@rva.hu |
| Iroda: 8151 Szabadbattyán, Csók I. u. 21. |
|
Nagyné Szakály Ágnes okl. mérnöküzemgazdász | Tel/Fax: 22/363-354; Mobil: 30/244-3128 | e-mail: nagy@rva.hu |
| Iroda: 8151 Szabadbattyán, Csók I. u. 21. |
|
Tóth Ervin okl. mérnöküzemgazdász | Tel/Fax: 25/460-706; Mobil: 70/315-4048 | e-mail: etoth@rva.hu |
| Iroda: 7000 Sárbogárd, Tinódy út 122/a |
|
Fülöp Ilona okl. adótanácsadó, közbeszerzési tanácsadó | Tel/Fax: 25/501-950; Mobil: 30/9368-811 | e-mail: fulop@rva.hu http://microsite.mvfportal.hu/fulopilona |
| Iroda: 2400 Dunaújváros, Piac tér. 2. |
|
Varga Violetta okl. könyvvizsgáló, adószakértő | Tel/Fax: 22/460-259; Mobil: 30/378-5516 | e-mail: violetta@rva.hu http://microsite.mvfportal.hu/vallalkozokirodaja |
| Iroda: 2462 Martonvásár, Vasvári Pál u. 6. |
|
Szabó Erika okl. üzemgazdász | Mobil: 20/450-3869 | e-mail: szabo@rva.hu http://microsite.mvfportal.hu/szaboerika |
| Ügyfélfogadás: telefonos egyeztetést követően az ügyfél telephelyén |
|
Meizer Magdolna okl. üzemgazdász | Mobil: 30/948-4140 | e-mail: meizer@rva.hu |
| Ügyfélfogadás: telefonos egyeztetést követően az ügyfél telephelyén |
|
Drávucz András iparjogvédelmi szakértő | Mobil: 30/227-2597 | e-mail: dravucz@rva.hu |
| Iroda: 8146 Jenő, Köztársaság u. 17. |
|
INGATLANOK-INGÓSÁGOK ÉRTÉKELÉSE
Fedezet Bt.
Szakértő:
Benedek Imre okl. igazságügyi ingatlan szakértő
Benedek Imréné okl. igazságügyi ingatlan szakértő | Tel: 22/441-319; Mobil: 30/9367-637 | e-mail: fedezetbete@t-online.hu |
| Cím: Iszkaszentgyörgy, Ady E. u. 13/B.
|
|
| Az RVA ® az Európai Mikrofinanszírozási Hálózat tagja |
 |
| Az RVA ® a MAGYAR MIKROFINANSZÍROZÁSI hálózat ® tagja |
2010-02-09
|
|
|